Támogatások

Kerékpáros nagykövet
Fix támogatások
2470 lej
Kilométeres támogatások
195 lej
Összes lehetséges támogatás
2803 lej

Nagyköveti motiváció

Erdős Hajnal vagyok, tanárnő, több közösség tagja, mivel számomra nagyon fontosak az emberi kapcsolatok, csapatban lenni, együtt dolgozni, fejlődni egymás által. Amikor a gyerekeinknek sportot választottunk szem előtt tartottuk, hogy csapatsport legyen, ahol a mozgás mellett a személyiségük is jobban fejlődik, így lett mindkét fiunk kosárcsapat tagja. Nagyon szeretnék segíteni a Kosárlabda Akadémia céljainak elérésében, a mérkőzések szervezésében, hogy a fiataljainknak lehetősége legyen mozogni, fejlődni a sport, csapat által. A mérkőzések közösségi élményt teremtenek nemcsak a játékosoknak, hanem a nézőknek is! Jó együtt drukkolni, együtt örülni a csapat sikerének! Büszkének lenni, ha a munkájuk és a mérkőzések által magasabb szintre léphetnek! Ha te is fontosnak érzed mindezeket, kérlek, támogasd céljainkat!

A képviselt projekt célja

Városunkban több mint 70 éve kosarlabdáznak. Az idők során számos híres sportoló került ki a gyergyói sportiskola, magánegyesületek, valamint a városi sport klub neveltjei közül. Célunk, hogy a székelyföldi egyesületek neveltjei csapatunkban érjenek el a felnőtt profi mezőny szintjére, úgy, hogy városunkat képviselik a teltházas mérkőzéseken a közönséget szórakoztatva.
15 km
Vállalt teljesítmény
25.62 km
Teljesített táv
2 803 lej
Teljes támogatások összege

Támogatások

Támogató Fix összeg Összeg/km Fizetések
Ribizli
50 lej fizetve
Lakatos Angela
30 lej fizetve
Szakács Levente ?
200 lej fizetve
Gál Júlia
200 lej fizetve
Málnási Zozó ?
50 lej fizetve
Kocsis Csongor
300 lej fizetve
Csibi Zsolt
50 lej fizetve
Benedek Elemér
100 lej fizetve
ERŐSS Zsolt ?
50 lej fizetve
Szabo Eniko ?
50 lej fizetve
Bicsak Hajnal ?
50 lej fizetve
Ruzsa István
100 lej fizetve
Kopacz Zsuzsa és Zoltán
100 lej fizetve
Péter & Réka
10 lej fizetve
Erdős Kata ?
50 lej fizetve
Benedek Kinga
50 lej fizetve
Bencze Attila
100 lej fizetve
Benedek Boglárka
20 lej fizetve
Lőrincz András
500 lej fizetve
Lázár László
50 lej fizetve
Szőcs M Mihály
100 lej fizetve
Biró Róbert
50 lej fizetve
Kósa Bíborka
3 lej fizetve
Boróka Bartalis
50 lej fizetve
Görgicze Emőke ?
50 lej fizetve
Madaras Vilmos
70 lej fizetve
Kiss Parajdi Orsolya
50 lej fizetve